Magyar Nemzet, 1960. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

Karcsú az európa 77 rómán keresztül

A mítosz minden vagy semmi — ahogy ezt gyakran hangsúlyozzák. Román mítoszképzésről lévén szó, azt idézzük fel, ahogy románok használták a mítosz fogalmát; ahogy azt a mítoszteremtő Mircea Eliade és a mítoszfogyasztó N. Steinhardt meghatározta. Azt kell még megmutatnunk, hogy életünkkel, amelyet egyszer élünk, mi valósul meg a tervből. A Mioriţa-mítosz talán az egyik legbiztosabb tájékozódási pontként szolgált.

Gábor Dénes Két éve múlt júniusban — szerk. Nemzetközi találkozóját, az utóbb kiadott karcsú kis kötet szóhasználatával — és a valóságban is — tanácskozását. Akkori felszólalásom témája általános vonatkozású volt: a romániai magyar könyvtárügy problémakörét próbálta körüljárni.

A Mioriţa, magyarul A bárányka a legismertebb román népballada. Az es évek elején hozta forgalomba Vasile Alecsandri. Magyarra viszonylag későn fordították le A báránykát, pedig a román balladáknak már az as években presztízse volt. Izgatták a romantikus képzeletvilágot. Jegyesek holdvilágban járják mennyegző táncaikat, boszorkányok varázslással vesztegetik meg a szíveket. Mindegyik balládájok valóságos eposzt foglal magába, melyből az ő régi hőseik­nek viszontagságaik kitűnnek.

Aztán többen is lefordították. Ezek a fordítások valamiféle költői erőpróbaszámba is mennek. Célunk nem az esztétikai értékelés. Számunkra ezek elsősorban dokumentumok.

Tükrözik az érdeklődést. Mindegyik valamiféle külön karcsú az európa 77 rómán keresztül vet fényt, amelyre a másik nem terjedt és nem is terjedhetett ki. A fordítások oly sok filológiai, sőt — mint látni fogjuk — filozófiai kérdést is felvetnek, hogy azt javasolhatjuk az olvasónak: térjen majd vissza, nézze át őket karcsú az európa 77 rómán keresztül egyszer, ha már e munka végére ért.

Hadd szolgáljunk néhány példával. Az első Mioriţa-fordító Moldován Gergely, akinek kultúraközvetítő munkásságát még nem értékelte értékéhez méltó módon a szakirodalom. A román nacionalizmus renegátnak tartja. Román nyelvű írásait sem tartja nyilván. Márpedig a román népéletről máig tanulságos munkákban számolt be. Nyelvérzékét dicsérő fordítói bravúr az, hogy a címet látszólag nem fordította le, hanem magyarította.

Románul ugyanis először Mioara címmel közölte Alecsandri a balladát.

éget zsírsejtek

Moldován Gergely ennek megfelelően Miora cím alatt. A román nyelvből került a magyarba, aztán innen vissza a románba.

Jelenlegi hely

Az ungurán ungurean és vrancsán vrancean olyan román szavak, amelyek a magyarban nem vertek gyökeret. Viszont a fordítás szavatosságát biztosítják. És közben valami történt, amit a ballada megörökít. És minél inkább komolyabbra fordultak ezek, annál inkább előtérbe került a ballada.

És annyira viszonylagossá válik minden, hogy — látva a 64 fogyni szaktudományos értelmezések érdekében kifejtett erőfeszítése­ket — hajlamosak vagyunk már a tudomány mítoszáról is beszélni. Nem csupán az írástudók árulásának paradigmájára emlékeztetve, hanem az írástudók felelőssé­gére és annak kockázatára is figyelmeztetve. Mert a mítoszképzés két pólus között mozog, két vonulatra bomlik.

A motívumok keresése A Mioriţát a románok akkor kezdték igazán felfedezni a maguk számára, amikor valami ősi képződménynek a nyomát, főleg a régi hitvilág vagy mitológia egyes motívumainak a továbbélését kezdték keresni és feltalálni benne.

A romantikus nacionalizmus áhítata mélyebbre tekintő tudományos test vékony szalon constanta fonódott össze. A nemzeti sajátosság kultuszt olyan összehasonlító vizsgálódásokkal párosították, amelyek megkérdőjelezték e kultusz egészének vagy egyes mozzanatainak jogosultságát.

elveszíti a telített zsírt

A nemzeti sajátosságot abban keresték, hogy az általános emberi miként ölt testet a román formákban. És hogy a Mioriţa sokáig nem lett a nemzeti-etnikus önimádat kultikus eszköze, az elsősorban annak tulajdonítható, hogy csak komoly műveltség birtokában lehetett és illett róla nyilatkozni, mintha valamiféle hallgatólagos megállapodás érvényesült volna.

Egyéb: Valószínűsíthetően az közötti mintegy 7 milliós népesség etnikai arányai is viszonyítva hasonlóak lehettek. A gazdasági fejlődés, a Balkán-háborúk az etnikai homogenizáció irányába mutattak. Mindezen adatok tükrében azt is megállapíthatjuk, hogy Romániát ekkor sem lehetett egységes, homogén nemzetállamnak minősíteni. Zárójelben a magyarok a moldvai csángók, vagy az Erdélyből Bukarestbe távozottak voltak, az orosz-ukrán szlávok Moldvában éltek, a bolgár szlávok Dobrudzsában, a törökök és tatárok is főként Dobrudzsában. Az egyéb kategória igen színes összetételű: a zsidókat, cigányokat, gagauzokat, örményeket foglalja magába.

Valójában, akkor még erő­sebb volt a kultúra iránti tisztelet, nagyobb a fantáziálás önmérséklete, komoly műveltséget vártak el attól, aki elengedte képzeletét. Némileg jelképes tehát, hogy a motívumkereső vizsgálódások sorát Alexandru Odobescu nyitotta meg, a román kultúra egyik nagy enciklopédikus egyénisége, szépíró és régész egy személyben. Ő írótársainál mélyebben ismerte Herder folklórszemléletét, és a népi kultúra univerzalizmusát is mélyebben átérezte.

A tudomány azonban nem öncél. Lehet, hogy ezek a régi kötelékek még nem tűntek el a népek szívéből, és kívánatos volna, hogy valami nagylelkű ösztönzés testvériségbe fonja ezeket a nemzeteket, amelyek, úgy hisszük, arra veszteség súlya hetente, hogy Kelet-Európában keresztény szövetségi államot stat federal creştin alkossanak, és ezt az egység éppúgy erőssé teszi, mint erőinek változatossága!

Alapja a kisnépi elszigeteltség és kiszolgáltatottság fojtogató érzésének oszlatását célzó igény, ösztön és politikai számvetés. Alig két éve, ben hogy a két román fejedelemség, Havaselve és Moldva egy­azon személyt választotta meg uralkodónak, de mindenki tudta, hogy a Habsburg és a Török Birodalom nem nézi jó szemmel ezt az akarata ellenére, főleg Francia­ország kezdeményezésére létrejött egységet, amelyet Oroszország elfogadott ugyan, de a román politikai elitek a cári intervenció fenyegetettségében éltek.

Ebből a szorongatott helyzetből némi kiutat ígért az, ha szövetségesként kapcsolódnak a balkáni orosz politikához, amely a török uralom alatt élő keresztény népek felszabadítását tűzte ki célként.

Várható élettartam: a romániai nők az utolsó előtti helyen az EU-ban

Erre ösztönzött egész sor történeti kapcsolat. Minde­nekelőtt az ortodoxia vallási közössége, bár már készültek arra a románok, hogy az Athosz fennhatósága alatt álló romániai kolostorokat, földjüket és vagyonukat nacionalizálják.

Ezek az úgynevezett felajánlott kolostorok vajdai adományok voltak. Államosításuk orosz imperialista érdeket is sértett, és amikor bekövetkezett, a cár felindulását nem volt könnyű mérsékelni. A románok — természetesen — igényt tartottak önálló nemzeti, azaz autokephal egyházra, ami megint csak komoly reakciókat válthatott ki orosz és görög részről.

Ugyanakkor az egykori görög politikai és kulturális hegemónia is nemcsak taszított, hanem némi varázzsal hathatott. Nem csoda, ha szinte mindegyik jelentős román államférfi, író, politikus műveltségére és politikai kultúrájára rányomta bélyegét a görög-román szimbiózis. Mint jeleztük, gyűlölték ugyan a fanarióta kornak még az emlékét is, de sokan őszinte kegyelettel viseltettek Hellász: a görög kultúra iránt.

A görög antikvitás nyomait kereste és ismerte fel. Például amikor ben Brassóban járt, a román fiatalokban nem római ifjakat látott, mint a római nagyság igézetében élő kortársai, hanem görög ephéboszokat.

Épített örökségünk

És fordítva: az elemzés eredménye igazolta a kiinduló ideológiát. Odobescu — ugyancsak ben írt A Pindosz visszhangjai a Kárpátokban című cikkében12 — általános emberi helyzetből indult ki: az erőszakos és váratlan halál, különösen, ha valaki fiatalon, élete virágjában kénytelen távozni, mély fájdalommal tölt el.

A Mioriţa tehát nem más, mint a Hérodotosz által is említett görög halottsirató ének: linosz, amelyet a korán elhalt ifjak temetésekor énekeltek a Földközi-tenger mellékén. A misztikus házasság pedig a régi, kereszténység előtti természetkultusszal fonódott össze. A jászvásári nyomdász tévedésből bulucaie-t szedett bucălaie helyett.

Odobescu pásztorfiú jelzőjét, az ortoman-t derék, bátor görög és latin kontaminációból származtatta, valójában a kunoktól vagy a besenyőktől került a román nyelvbe.

A Mioriţa az Adonisz-kultusz dokumentuma, egyiptomi eredetű, hiszen Adonisz kultusza Tamizéból származott. Karcsú az európa 77 rómán keresztül román ének Adonisz halálát vagy karcsú az európa 77 rómán keresztül idézi.

Hiszen — fejtegeti Odobescu — ott az Olimposz lábánál volt a balladai mennyország kapuja, és a román történelem is a 12— A Pindosztól a Kárpátokig terjedt a román állam, amelytől Bizánc is rettegett. A törökök vetettek véget a román dicsőségnek.

Mindezen az sem változtathatott, hogy kiderült a sajtóhiba. És ezt, amikor az ban újraközölte cikkét, Odobescu meg is írta, elmesélve, hogy milyen hatalmasat nevettek Alecsandrival a sajtóhibán. Talán ez az egyetlen jókedvű nevetés a Mioriţa értelmezésének történetében. Odobescu ötletességét — a nemzeti romantika hamvasságát tudálékosságra váltó — leíró szemlélet felvillanása is követte. Ion Crăciunescu, párizsi doktori értekezésében — a józan ész laposságával — elutasította a ballada balkáni eredetét, és megismételte Alecsandri meséjét Udrea pásztorról.

Melléklet / A román mítoszképzés és kritikájának irányai

Ugyanakkor úgy vélte, hogy a román népballada alapjául szolgáló eszme olyan természetes és általános, hogy az emberiség hajnalának korszakából és az emberiség bölcsőjének vidékéről származik. Ami pedig azt a formát illeti, amelyet az ősi gondolat nyelvünkön öltött, megmagyarázza az ország és lakóinak karaktere. Karcsú az európa 77 rómán keresztül pásztor beletörődő magatartása a természeti ciklusok tapasztalásából és az ország politikai helyzetéből eredeztethető.

A történelem viszontagságai rezignációhoz vezettek. De a román történelem tanúsága szerint ez mulandó, utána feléled a hit és akarat, a román paraszt pedig megőrzi erejét. A boldog Mégis, a történelem viszontagságaival való magyarázat termékeny perspektívát jelzett, de — látni fogjuk — újabb viszontagságok kellettek, hogy abba az irányba lehessen lépni.

A boldog békeidőkben tárul fel a Mioriţa-magyarázatok történetében az az első látásra különösnek tetsző mozzanat, hogy a legnagyobb fantáziával megáldott román tudós egyéniség: Bogdan Petriceicu-Haşdeu milyen keveset foglalkozott vele, mennyire nem méltatta figyelemre. Pedig olyan tudósegyéniségről van szó, karcsú rúd az első világháború utáni mítoszképzés ideológusai szellemi ősükre leltek. A fentiek alapján érthető, hogy a visszatekintő szem többet és mást szeretett volna látni.

fogyás trófea

Hiszen T3 a zsírégetés eredményei igazán az eredetkultusz igézetében élt, és éppen ebben nyitott új fejezetet.

Haşdeu elsőként öntötte tudományos formába a dákóromán kontinuitás elméletét. Addig a románok tiszta római származásának elmélete dívott. A dák eredet viszonylag későn bukkant fel a román politikai gondolkodásban, jóval a római eszme mögött. A Kárpátokon túl a humanizmus eszmevilágát is ismerő krónikások a római származást hirdették. Traianus hódításával legitimálták a bojárok társadalmi felsőbbségét és hazájuk önállósodási vágyát és törekvéseit.

Erdélyben az egyházi unió hozott fordulatot, az, hogy a Amikor a görög katolikus papság saját és népe helyzetének javítása érdekében lépett fel, a római származásra hivatkozott. Hódí­táselméletet állítottak a hódításelmélettel szembe. Karcsú az európa 77 rómán keresztül magyar nemesség ugyanis saját helyzetét a honfoglalással legitimálta. A magyar hódítókkal a római hódítókat állították szembe.

Aba fogyás

A dák származásra csak ortodoxok hivatkoztak, de komolyabb értelmiségi réteg hiányában a dák eszme nem tudott olyan elismertségre szert tenni, mint a római, amely a Nyugathoz való karcsú az európa 77 rómán keresztül igényét is magában hordozta, nem is beszélve az egykori világbirodalom dicsőségének fényéről. Egyébként ős­honosnak lenni még sokáig nem lehetett legitimációs törekvés alapja. Az előkelő ősök a hódítók voltak.

Hódítással tudta a nemesség parasztság fölötti helyzetét legitimálni, azt, hogy miért járnak neki kiváltságok, a parasztot vagy leigázott ős­honosnak tartották vagy olyanok leszármazottainak, akik hadi kötelességeiket nem teljesítették. A dák ősökre Erdélyben és Havaselvén ortodoxok azért és akkor hivatkoztak, hogy elhatárolják magukat a római katolikusoktól. A dák ősiség sokáig az ortodoxia reakciója volt a római eszme, majd a nyugatias orientáció térhódítása ellen. Legitimációs dogmává nem kristályosodott ki.

Egy-egy havaselvi román írástudó egyszerűen a józan ész alapján is lehetetlennek tartotta, hogy a rómaiak kiirtották volna a dákokat, mint azt a Azok az osztrák és német tudósok, akik a románokat latinizált dákoknak tekintették, a román nacionalizmus bírálóiként léptek fel, és a román őshazát a Balkánon keresték.

A cári politika pedig eleve ellenséges volt a román Róma-kultusszal szemben. És több mint groteszk, hogy őt a megbotránkoztatottak orosz kémként próbálták diszkreditálni.

Hiszen nemrég jött karcsú az európa 77 rómán keresztül Oroszországból, némileg tisztázatlan körülmények között. Ha nem is fordult szembe Nyugattal, de mindenképpen a Nyugathoz való, szolgainak tűnő igazodással, és egyben valami mélyebb és szervesebb kapcsolatot tárt fel az ember és a föld, jelen és múlt között. Diskurzusa mélyebb identitásélményt kínált, mint a római származás dogmája és az állandó példálózás a római dicsőséggel. Dacia dicsősége — hangoztatta Haşdeu — megelőzte a Rómáét.

A román nép most már nem egyszerűen az ősla­kosságot kiirtó hódítók utóda, hanem az őslakóké, akik egybeolvadtak a civilizáció népével. És az őslakók sem civilizálatlan barbárok, a dák vallásban, Zamolxisz kultuszában, a hősök másvilági feltámadásának hitében, Haşdeu végül is kora embere számára is vonzó kulturális örökséget tárt fel.

Lengyel nemes és öntudatos román nagyapja, Tadeu, aki lengyelül verselt és írt, az ősök ismeretét lelki és politikai kötelességnek tartotta. Haşdeu magát is, mint — önmaga által vélt — moldvai uralkodói sarjat, hercegnek titulálta.

És olykor arisztokratikus nagyvonalúsággal értékelte az ellenvéleményt, így azét a gráci Robert Röslerét, akit némelyek még napjainkban is démonizálnak, mivel a modern tudományos antikontinuitás elméleti irányzatának egyik újrafogalmazójaként tevékenykedett. Csak paradox módon a filológusénak jellege régészeti. Ebben a nagy családban a románok kaptak elsőséget Haşdeutól, mivel egész sor — fiktív — román nyelvi hatást feltételezett a délszláv nyelvekben.

A magyaroknak pedig azt a szerepet adta, hogy a pannóniai, azaz dunántúli románokat Macedóniába űzzék Korábban, a földművelés eredetéről értekezve, amikor a román agrárszókincsben a magyar elemeket jelezte, a magyaroknak némi pozitív hatást tulajdonított. Nem véletlen viszont, hogy Marczali Henrik ben légvárakra épülő történelemhamisításnak nyilvánította az etno-genealogizáló elmélkedést, és a regionális román politikai hegemóniának a megideologizálását olvasta ki Haşdeu szövegéből, amelyet szerzője a történeti igazságra törő vizsgálódásai összefoglalásának tartott.

Magyarok Romániában – 100 év történelem /II. rész

Filológia, etno­gráfia és történetírás szinte egyetlen komplex tudománnyá olvadtak számára össze, miközben vele indul a román tudományos folklorisztika. Így aztán egy-egy szó eredetének felfejtése vagy gyakorisága számára döntő érvként hatott a nagy vitás kérdésekben.